Aznap, képtelen voltam odafigyelni az órákon. Folyton azon az ismeretlen fiún és szavain jártak a gondolataim. Az amit mondott, olyan kétértelmű volt hogy még én magam is belezavarodtam. Pedig higgyétek el, én se vagyok egyszerű gondolkodású ember. Mindent kicsavarva végeztem el, hosszú és bonyolult feladatokat csináltam csupán érdeklődésből. Mindig is érdekeltek a különös dolgok. Azonban ez a srác még rajtam is túltett. Akárhová mentem mindenhol felbukkant hogy mindenkit jól kiosszon, ránk szórja bölcsességét. Utáltam ezért őt. Viszont egy részem mégis vágyott arra hogy megismerjem őt.
- Idióta vagy Kate! Nem fogod ezt tenni! - erősködtem önmagammal tudat alatt.
Azonban ezen kis szidás nem halkította le fejemben a hangokat.
- De talán végre lehetne egy barátom... aki nem annyira hamis. Akivel beszélgethetek. Meg a nagy frászt! - makacsoltam meg magam.
Végül már nem is próbáltam meg eltüntetni a hangokat hagytam, hadd cikázzanak bennem. S bár a nap nagy része az önmagammal való vitával telt az utolsó órán azért igyekeztem részt venni. Nem csak testileg, hanem lélekben és elmében is. Többé-kevésbé sikerült is.
